Magyar Aktuárius Társaság Hungarian Actuarial Society International Actuarial Association Groupe Consultatif Actuariel Europeen

Oktatás

Jelenleg nincs érvényes szakmai követelményrendszer Magyarországon a leendő aktuáriusoknak. Ez a közeljövőben egy PM-rendelet hatására várhatóan rendeződni fog. A MAT feladatának érzi, hogy a jogalkotási folyamatban ezirányú véleménye markánsan érvényesüljön. Ezért a MAT aktívan részt vesz a jogi előkészítésben.

A szakmásítás PM rendeletének tervezetét egy korábbi MAT közgyűlés fogadta el. Azóta a tematikai részt a Harmonizációs Bizottság az időközben kialakult, illetve módosult nemzetközi elvárásoknak megfelelően igen kismértékben átdolgozta, a lényeg érintetlenül hagyásával. A vizsgarendre vonatkozó szabályozásban mindössze annyi módosult, hogy ahol a régi tervezet IV. d) ill. e) pontja „az egyetemi oktatás keretében szervezett” képzést írt, ott a mostani tervezet „az egyetemi oktatás keretében akkreditált” képzést ír. Ezt az anyagot fogadta el az Ügyvezetőség.

A szakképesítési rendszer hiánya ugyanakkor szerencsére nem jelenti azt, hogy hazánkban jelenleg egyáltalán nem lehet aktuáriusi, biztosításmatematikai ismereteket elsajátítani. Képzések 2005.jan.27.

A Biztosítási Szemle 2008. 11-12. számában megjelent cikk „Aktuárius mesterek képzése„.

Aktuárius tárgyakat is oktató magyar egyetemek, intézetek
Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Biztosítási Oktató és Kutató Csoport Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék

ELTE TTK Valószínűségelméleti és Statisztika Tanszék

Aktuárius oktatással foglalkozó külföldi egyetemek
Actuarial Mathematics and Statistics, Heriot-Watt, Edinburgh
Actuarial Studies and Demography, Macquarie, Sydney
Actuarial Science, University of Manitoba The Warren Centre for Actuarial Studies and Research.
Actuarial Studies, University of Melbourne
Department of Actuarial Science and Statistics, City University
Serveur WWW de l’Ecole d’actuariat (Universite Laval, Quebec, Canada)
Statistics and Actuarial Science, The University of Iowa
Statistics and Actuarial Science, The University of Waterloo
Balducci’s Actuarial Home Page, University of Calgary Division of Statistics and Actuarial Science Department of Mathematics and Statistics
Laboratory of Actuarial Mathematics – University of Copenhagen
University of Manitoba – Warren Centre for Actuarial Studies
University of Lausanne Institut de sciences actuarielles (francia, német, angol)